2000/2.

MÁR MEGINT ITT VAN A...
- háromszázadszor -

A háromszázadik foglalkozásra 2000. június 15-én Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban kerül sor. Az 1993. januárjától futó színházi nevelési program a 13-15 év közöttieknek szól, a partnerkapcsolatokkal, a szerelemmel, időnként a kamaszkori szexualitással foglalkozik. A filmforgatásra érkező vendégek (csakis a megadott korcsoportba tartozók, rendre egyetlen osztály) megnézheti a "film" már elkészült jeleneteit, majd a még hiányzó, pontosabban csak vázlatban lévő jeleneteken dolgozhat a színész drámatanárokkal (a fikció szerint a film szereplőivel, rendezőjével). Az elkészült jeleneteket be is mutatják egymásnak a három óra időtartamú játék végén.

900 óra "műsoridő" (37,5 napig folyamatosan, vagy munkanapokban számolva 112,5 nyolc órás munkanapon át), továbbá a napi beállási idők összegezve (a társulat másfél órával a játék előtt kezd) 450 óra, s ha még rászámoljuk a létrehozással töltött időt, a szereplőváltások miatti próbák idejét, az évente egy-két alkalommal sorra kerülő felújításokat, akkor nyugodtan hozzáadhatunk még 500 órát - iszonyatos nagy idő sokunk életében.

Ez az egyik oldal.

A másik: nagyon sok (számszerűsíthető: kb. 9 ezer) fiatalembernek ez a foglalkozás sokat jelentett: elsősorban élményt, s persze lehetőséget fontos problémák megbeszélésére, eljátszására. Olyan alkalmat, amely egyszerre nyújtotta a szórakozást és a tanulást. Remélhetőleg sokuk életének fontos részévé vált... Sok színész-drámatanár ezen a foglalkozáson keresztül tanulta (meg) a szakmát. Látta sok "drámás" tanfolyami hallgató, akiknek modellként szolgált, talán tovább is vittek belőle valamit, jó esetben a szemléletet: így is lehet, vagy így érdemes. Színházi játékunkból, amelynek kontextusa filmforgatás, vizsgafilm készült. Megnézte a drámások világszervezetének (IDEA) teljes vezetősége, s nagyra értékelte a magyar színházi nevelést... S ha az egyik-másik mellett lenne harmadik oldal, hát oda az kerülhetne: sokan nem nézték meg olyanok, akik gyerekekkel színházon keresztül dolgoznak, bár hasznos lehetett volna számukra. S amiért feltételes módban fogalmaztunk: van esély arra, hogy már nem is látják.

A színházi nevelési társulatok felé egyre kevesebb pénz csordogál, az is késve. Idén például még semmit sem kaptunk (kivéve Gödöllő város öt éve névértéken tartott támogatását - ez az összeg nem változik, ugye, kell egy kis stabilitás az életünkben).
Legfeljebb "fiktív pénzeket" kaptunk, vagyis híreket, azok többségét is "félhivatalosan" (értsd: nem hivatalosan), hogy majd. Ehhez képest már tavaly novemberben segítségkérő levelet kellett írnunk, miszerint nincs pénzünk munkánk folytatásához. A mazochizmus szintjén önkorlátozó rendelkezésekkel (pl. két éve nem emeltük az amúgy sem magas fizetéseket) talán "kihúzzuk" az évadot; ugyanezekkel az intézkedésekkel szétziláljuk a társulatot, azt a munkaközösséget, amely a színházi nevelés és a drámapedagógia hazai megújulásának egyik motorja volt.
Ennyire rossz helyzetben még nem voltunk - ennyi pozitív szándék közepette, hiszen rendre jónak és fontosnak tartják azt, amit csinálunk (még azok is, akik féltékenyek ránk...).
Ebből a mocsárból (amiben élünk) kilépve (vagy legalább fölé nézve, rövid időre) szeretnénk (szokás szerint munkával) ünnepelni. Nem magunkat, hanem a szakma egyik nagy eredményét. (K. L.)

WWW.DRAMA.HU
Működik társaságunk honlapja!

Információkkal egyesületünkről, a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás terén végzett munkánkról, letölthető dokumentumokkal (a Drámapedagógiai Magazin egyes írásai, a DRÁMAjátékos összes száma) várja az érdeklődőket a www.drama.hu.
A honlap alkotói is várnak, mégpedig kíváncsian az észrevételekre: mit kellene másként csinálnunk, hogyan tudnánk jobban szolgálni a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás iránt érdeklődők munkáját az interneten keresztül.
A kritikus visszajelzésekre, javaslatokra, s reméljük, később másra is alkalmas a honlapon indított interaktív FÓRUM. Az indulás első napjaiban (kissé köldöknézően) magával a honlappal kapcsolatos véleményeket vártuk és kaptuk. Most már több rovata van. Bárki tetszőleges néven regisztráltathatja magát, közölheti véleményét, közhírré teheti aktuális programjait, az azonos időpontban a "hálón" lévők közvetlen "beszélgetést", vitát folytathatnak stb. Reményeink szerint a honlap ezen rovata hamar átalakul virtuálisból valóságos szakmai fórummá, ennek első jelei már láthatók is.

A "THÁLIA SZEKERE" Millenniumi Országos Gyermekszínjátszó programsorozat keretében
IX. WEÖRES SÁNDOR ORSZÁGOS GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ
- regionális fesztiválok -

1. A váci regionális gyermekszínjátszó találkozón öt csoport kapott fesztiváldíjat, ezzel együtt meghívást az országos gálaműsorra:

  • Dömdödöm Színjátszó Csoport, Bp.; A farkas és a hét kecskegida - lehetne inkább így? (nagyothalló gyerekek csoportja, vezetőjük Szabó Csilla)
  • Szerpentin Gyermekszínház (kicsik), Bp.; Tébrus tolvaj (rendezőjük Jancsó Sarolta)
  • Kara Csoport, a budakeszi művészeti iskola táncszínháza; Suryakanta (rendező: Gyevi-Bíró Eszter)
  • Ugribugri csoport, a bárnai gyermekszínjátszók; A kiskondás (Nógrád megye, rendező: Hagymási Józsefné)
  • Inárcsi Színjátszók (a kisebbek csoportja); A Nap és a Hold elrablása (rendező Kovácsné Lapu Mária) (K. L.)
2. A miskolci területi döntőről az országos gálára továbbjutott:
  • Csöpp Színház, Máriapócs (Kérem, én még nem játszottam c. előadás), rendező: Vona Éva (különdíj: a legjobb egyéni színészi teljesítményekért)
  • Alföld Gyermekszínpad, Debrecen (Lúdas Matyi c. előadás), rendező: Várhidi Attila (különdíj: a legötletesebb, legkreatívabb előadásért)
  • Tűvétevők Csoport, Encs (A fülemüle c. előadás), rendező: Duleczki Béláné (különdíj: a legjobb összjátékért)
E három csoport mellett további kettő nyerte el a jogot arra, hogy az ún. "tájolásban" (előadáscserékben) részt vegyen:
  • Kikelet Színjátszó Kör, Záhony (Dősi more c. előadás), rendező: Nagy Zsoltné és Tóth Gabriella
  • Petőfi S. Ált. Isk., Sárospatak (Főzzünk kalamászt c. előadás), rendező: Sóstói Andrásné (különdíj: a legjobb szerkesztett műsorért) (T. G.)
3. Pápa
Fődíj:
  • Picit Nem Art Színjátszó Csoport, Pápa; A nagyravágyó feketerigó (Lázár Ervin meséje nyomán). Rendezte: Horváthné Árvai Mária Fesztiváldíjak:
  • Keszthely, Vidorkák; Fazekas-Németh: Ludas Matyi, rendezte Katonáné Rosta Hedvig
  • Győr, Vadvirágok; Pilinszky: kalandozások a tükörben; rendezte: Répásiné Hajnal Csilla
  • Nem Art, Pápa; Don Quijote (Gyurkó László műve nyomán, Németh Ervin átiratában); rendezte: Tegyi Tibor (Sz. J.)

A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége 2000. szeptember 22-re hívja össze a társaság jeles szakembereiből álló testületet, a DRÁMAPEDAGÓGIAI TANÁCSOT.

KÖLYÖKKOMÉDIÁSOK FESZTIVÁLJA
2000. május 20-án Győrben ötödik alkalommal rendezték meg a Kölyökkomédiások Fesztiválját. A győri Gyermekek Házában lezajlott versenyen hat előadás vett részt:

  • Fodor Sándor: Csipike, az óriás törpe (Csipikék Diákszínpad II., rendezte: Tóth Szabolcsné)
  • Kukorica Jancsi a zsiványtanyán (részlet a János vitézből; Balázs Béla ÁMK, 5. T osztály, rendezte: Sziládi Katalin)
  • A pad (színpadi játék; Dorkó Színpad, Pécs, rendezte: Papp Zoltán)
  • Éhes az ördög (Tamási Á.: Szegény ördög c. műve alapján; Arrabona Diákszínpad kis csoportja, rendezte: Frankó Kata és Tóth Szilvia)
  • Kalandozás a tükörben (játék Pilinszky János művei alapján; Vadvirágok Színpad, rendezte: Répásiné Hajnal Csilla)
  • Moliére: Dandin György (Arrabona Diákszínpad nagy csoportja, rendezte: Tóth Szilvia)

A fesztiválon bemutatkozó csoportok munkáját Fábián György, Kocsis Rozi, Szauder Erik és Zugmann Zoltán értékelte (akik sok ötletes elnevezésű díjat adtak ki, pl.: szemkápráztató, mimikus-komikus, hökkentő, bajusz, rúzs, napfény, színészpalánta stb.)

A gyermekszínjátszók kb. 10 ezer résztvevőt megmozgató országos találkozójának záró eseménye a 2000. szeptember 23-án Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezésre kerülő GÁLAMŰSOR lesz.

A DRÁMÁSOK TÁBORA
A DráMások az idén is megrendezik a hagyományos Mandulás Drámatábort a 120 órás képzésben már részt vett drámatanároknak. A közös "agyalással" együtt töltött öt nap alatt műsoron lesz: a drámajáték vezetés, a szakértői játék, rendezői ismeretek. A részvétel feltétele: egy drámaóra-vázlat, amelyet a jelentkező kész levezetni a helyszínen.
Helye: Mandulás Kemping (Pécs)
Ideje: 2000. augusztus 21-25.
Táborvezető: Takács Gábor
Meghívott tanárok: Szauder Erik (szakértői játék), Harangi Mária (rendezés)
Részvételi díj: 14.000 Ft (jelentkezéskor előlegfizetés: 4000 Ft)
Jelentkezés (június 25-ig): Zalay Szabolcs (Leőwey Gimnázium, Pécs 7621, Szent István tér 10. tel: 72-332688/25) vagy Vatai Éva (címét ld. a francia nyelvű színjátszásról szóló írásnál!)

A "JÁTSZÓ TÉR" DRÁMAMŰHELY TÁBORA
120 órás drámajáték-vezetői tanfolyamot végzett kollégáik számára hirdet nyári tábort a győri drámaműhely.
A tábor időpontja: 2000. június 26-29.
Részvételi díja: 9000 Ft/fő
Helyszíne: Jásd (a Bakony legszebb részén)
Szakmai vezető: Szauder Erik
Program: konkrét tananyagokhoz kapcsolódó óratervezés
Jelentkezéseket június 11-ig várnak a szervezők a következő címen és telefonszámon (ahol bővebb információkkal is szolgálnak): Antal Rita, 9024 Győr, Répce u. 16., tel.: 96/415909 (esti órákban)

VEGYEDE TÁBORAJÁNLÓ 1.
Művészetek komplex alkalmazása az oktatásban - tábor felnőtteknek (Magyarpolány, 2000. július 7-14.)

  • Zene, dráma, mozgás, vizuális kultúra összekapcsolása, együttes alkalmazása, különös tekintettel ezek önismereti és kommunikációs lehetőségeire.
    2. Drámatábor - drámajáték-vezetői (120 órás) tanfolyamot végzett pedagógusoknak (Magyarpolány, 2000. július 7-14.)
  • Drámaóra-tervezés, -vezetés gyakorlása, a tanári kérdéstechnika tökéletesítése 3. Gyermekszínjátszó tábor általános iskolás gyerekeknek (Magyarpolány, 2000. augusztus 8-15.)
    Jelentkezés: május 10-ig a 88/422-493-as telefonszámon Sz. Pintér Rozáliánál.
  • KEREKASZTAL-TÁBOR
    A hagyományos "játszószínházi" tábort 2000-ben június 26-július 1. között -rendezi meg a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ társulata. A táborban szívesen látják a szakmai vendégeket - tőlük csupán technikai okok miatt kérnek előzetes bejelentkezést. Foglalkozások: hétfőtől péntekig 8-16 óra között; táborzáró bemutató szombaton 10 órától. Információ: Lipták Ildikó, 28/404702
    (A tábort évek óta - mondhatni hagyományosan - céltámogatás nélkül szer-vezi a Kerekasztal...)

    KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY
    ÉRTESÍTŐ A FENNMARADÁSRÓL
    Minden kedves érdeklődővel tudatjuk, hogy a budapesti Káva Kulturális Műhely, melynek fő tevékenysége színházi nevelési (TIE) programok létrehozása és rendszeres bemutatása, szóval a Káva túlélte az idei évadot is. Ez a szarkasztikus megjegyzés szigorúan az anyagiakra vonatkozik. A folytatás az Úr (urak) és a Támogatók kezében van.
    Csoportunk jövőre némileg átalakulva, új arculattal, új tagokkal kiegészülve, nagyobb "karcsapásokkal" folytatja küzdelmét a fennmaradásért és a gyerekek színházi neveléséért.
    Köszönjük mindenkinek, aki idén megtisztelt bennünket személyes figyelmével és előadásainkon továbbra is szeretettel látunk minden érdeklődőt. Terveinkről és készülő foglalkozásainkról többet megtudni a Magyar Drámapedagógiai Társaság honlapján lehet.

    ÚJ PÁHOLY
    Az Új Páholy elnevezésű budapesti drámapedagógiai műhely május 20-án tartotta idei utolsó összejövetelét. Hálás köszönet Rudolf Éva néninek, hogy a két vezetőt helyettesítve, levezényelte a programot!
    A Páholy rendezvényei természetesen a következő évadban is folytatódnak, 2000 októberében újra találkozunk, előtte levélben értesítünk mindenkit.
    E helyt álljon annyi az éves működésről, hogy mint a műhely szakmai vezetője nagyon hasznosnak és színvonalasnak tartom az idei programot. Nagyon nagy örömmel vettem tudomásul, hogy egy 10-15 fős törzsgárda mellett, mindig kb. 10 ingázó résztvevővel kiegészülve stabil létszámmal vettek részt a szakmabeliek a rendezvényeken. Úgy vélem, hogy vitára késztető drámaórákat láttunk, legalábbis a parázs elemzések erre engedtek következtetni.
    Állandóan kérdés, hogy a sorozat fejlesztő része, az önkényesen kiválasztott területek (pl.: tanári kérdés-feltevés, a tanári improvizáció segítése stb.) mennyiben épülnek a résztvevők valós igényeire. Az egyetlen bánatom, hogy sosem kaptunk előre feladatokat vagy kéréseket arra vonatkozóan, hogy pontosan mivel foglalkozzunk, mely témaköröket vizsgáljuk meg alaposabban.
    Na, sebaj. Majd jövőre. Veletek, ugyanott!!!

    A Társaság elnökségének kö-vetkező nyilvános ülésére 2000. június 29-én 10 órai kez-dettel kerül sor Budapesten, a Marczibányi téren.

    FÉSZEKALJA
    néven új drámapedagógiai műhely alakult. Két szervezőjük Pató Anna (tel.: 23/375592) és Antalffyné Ági (3355297), míg a szakmai vezető Rudolf Ottóné.

    ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ
    Az Országos Diákszínjátszó Találkozó döntőjére ez évben (ismét) Csurgón került sor. A találkozón kb. 20 előadást láthattak a középiskolás színjátszó csoportok tagjai: nézték is rendesen egymás előadásait (mintha idén nem rivalizálni jöttek volna a fiatalok...) A fesztivál a diákszínház mellett arról szólt, hogy miért is itt rendezik ezt a találkozót, ahol szép, új, színházi célokra teljes mértékben alkalmatlan művelődési ház épült, a szállás pedig sok kívánnivalót hagy maga után. De már ezt is megszokhattuk: nem ez az egyetlen országos színjátszó fesztivál, ahol ez a kérdés joggal tehető fel. A kérdésre adandó válaszban nem elhanyagolható elem, miszerint ez a város (alkalmatlan terei ellenére) még mindig fontosnak tartja a diákszínjátszás támogatását - maga az ÜGY fontos számukra... (A válasz más ügyekben, más települések kapcsán is hasonló lehet.)
    Igazán kiemelkedő előadást (mint például a tavalyi Táltosjáték) most nem láthattunk, de jó színvonalú, munkát többet is - erős volt a mezőny. S lehet, hogy ez fontosabb is...

    ZÁRTKÖRŰ KONFERENCIA
    Eddig ez nem volt szokás, most ilyen is lesz. A konferenciát (zárva a köröket) a Faludi Ferenc Akadémia (a név a magyar jezsuiták ifjúsági és felnőtt-képzési programját fedi) rendezi 2000. június 16-án - a meghívó levél szerint "összefogásban az Országos Diákszínjátszó Egyesülettel és a Szent Imre Gimnáziummal". A programban szerepel többek között Sasvári Szilárd (az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke) és Várhegyi Attila (a NKÖM politikai államtitkára) előadása. Érdekes az említett urak előadásának címe is: "A diákszínjátszás jelentősége és támogatásának lehetőségei a törvényhozásban", illetve "A diákszínjátszás támogatásának lehetőségei a kultúrpolitika eszközeivel".

    A FRANCIA NYELVŰ DIÁKSZÍNJÁTSZÁS
    HÍREI

    2000. október 24-28. az ez évi francia színházi továbbképzés időpontja, amelyet immár hatodik alkalommal rendezünk meg azon tanárok számára, akik csoportokat készítenek fel a pécsi és a mátészalkai fesztiválra. Az idén nemzetközi csoportokban dolgozunk: román, jugoszláv, francia és magyar franciatanárok vesznek részt a képzésben. A tanfolyam részét képezi a pedagógusok hét évenként kötelező továbbképzési idejének, s az MKM keretből finanszírozható.
    Helyszín: Pécs (Leőwey Gimnázium, Dominikánus Ház, Ifjúsági Ház)
    Tanárok: Jérome Lecerf (Belgium) és Patrice Gablin (Franciaország)
    Jelentkezési díj: 20.000 Ft
    Jelentkezés (szeptember 15-ig): Vatai Éva (Pécs 7621, Toldi u. 7. tel: 72/330422; e-mail: vataie@mail.matav.hu)

    A jövő évben is lesz
    FRANCIA SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL...

    Az időpont a márciusi Fesztiválok Fesztiválja miatt megváltozott, így a magyar csapatokat - hét külföldi csoporttal együtt - 2001. április 26-29. között várjuk Pécsre.
    Egyéb információk: Vatai Éva (ld. fent!) és Marie-Pierre Watremez (e-mail: mgp@mail.matav.hu)

    ASSITEJ
    Az ASSITEJ (vagyis a Nemzetközi Gyerekszínházi Szervezet) Magyar Központja a 2000. március 29-én megtartott közgyűlésén alapszabályt módosított és új vezetőséget választott. Elnök Novák János, míg a vezetőség tagjai: Andai Kati, Békés Pál, Gabnai Katalin, Kaposi László.
    Titkár: Vas Éva (a magyar központ új címe: Kolibri Színház, 1061 Budapest, Jókai tér 10.; e-mail: kolibri-szinhaz@matavnet.hu)

    Részletek a megújuló ASSITEJ első rendezvényére kiküldött körlevélből: "Sok új gyerekelőadás születik ma Magyarországon a legváltozatosabb színházi formákban; városi színházakban, bábszínházakban és alternatív színházi műhelyekben. Az alkotók közül sokan érzik úgy, hogy munkájukat még nagy közönségsiker ellenére sem igazolja elemző kritika, szakmai elismertség. Csipkerózsikaként várjuk a szőke herceg (lelkes kritikus, pályázati kurátor és díjakat odaítélő zsűri) varázscsókját, amitől feléledünk, ismertté, sőt elismertté válik a munkánk. Az ASSITEJ Magyar Központ azt szeretné ha nem várnánk szőke hercegekre, hanem saját kezünkbe vennénk sorsunk alakulását. Leginkább a gyerekeknek játszó, író, tervező és rendező művészek közös gondolkozásáról lehet elvárni azt, hogy javuljon a magyar gyermek- és ifjúsági színjátszás helyzete. Egymástól tudunk a legtöbbet tanulni, ha mi ismerjük és értékeljük egymás munkáját, akkor előbb-utóbb szélesebb körben is elismerést szerezhetünk ennek a műfajnak."

    2000. június 5-én, hétfőn 15 órakor az ASSITEJ Magyar Központ sorozatot indít a Kolibri Színházban Beszélgetések a mai magyar gyerekszínházról címmel, mely negyedévente kerül megrendezésre. Szeretnénk, ha minden gyerekszínházi alkotócsoport megszólalna ezen a beszélgetéssorozaton.
    A június 5-i beszélgetés alcíme: Ők és mi - ahogy egymást látjuk (gyerekek és felnőttek a színházban)
    Háziasszony: Gabnai Katalin, az ASSITEJ Magyar Központ elnökségi tagja. Vitaindító: Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnöke és Szarka Klára fotótörténész (Korunk gyermektípusai a magyar fotográfusok munkáiban)
    Felkért előadók:

    • Fodor Tamás (Brémai muzsikusok - Stúdió K)
    • Kaposi László (Már megint itt van a... szerelem - Kerekasztal Társulás)
    • Békés Pál, Török Ágnes (A Spárga tengeralattjáró - Kolibri színház)
    • Kiszely Ágnes (a kecskeméti Ciróka Bábszínház előadásairól)
    • Molnár Piroska (Csipkerózsika - kaposvári Csiky Gergely Színház)
    • Pogány Judit (Gyermekszínházi élményeim)
    • Kőváry Kati (A két Lotti - Kolibri Színház)
    • Atlantisz Színház társulata (Legszebb mesék - Merlin Színház)

    A távolabbi tervek közül egy: az ASSITEJ szeretne a jövő évad folyamán hatásvizsgálatot, szociográfiai felmérést készíteni a gyerekelőadásokról - ebben a munkában részt lehet venni (a hatásvizsgálatot Szabó István és egyetemistái végzik).
    BUDAPESTI DRÁMAPEDAGÓGIAI KÖZPONT A Marczibányi Téri Művelődési Központ a következő tanévben is indít drámatanfolyamot. A 120 órás, vizsgával záruló, akkreditált kurzus nyolc hétvégi foglalkozásból áll (szombati napokon 10-18, vasárnap 9-14 óra között).

    Tervezett időpontok: 2000. szept. 30-okt. 1., okt. 7-8. és 21-22., nov. 11-12. és 25-26., dec. 9-10., 2001. jan. 13-14. és 26-27-28.
    Programvezető: Kaposi László (a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ művészeti vezetője) További információ és jelentkezés: Juszcák Zsuzsa (tel.: 2125789)

    felhívás 9. évfolyamosoknak:
    ANAPLASIS (újjáteremtés)
    Az ógörög játék szervezője a dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola. Helyszíne az iskola, továbbá a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza lesz, időpontja 2001 januárjának vége. Iskolánként egy-egy "polisz" nevezhet a három részből álló programra:

    • Lénaia és a városi Dionysia ünnepe
    • olympiai játékok
    • szellemi csapatvetélkedés (az ókori Hellás irodalma, történelme, művelődéstörténete, képzőművészete témakörökben) A részletek végett kereshető: Horváth Béla (tel.: 25/412247)

    PITYPANGHÁZ - TISZASAS
    Az V. Tiszamenti Gyermekszínjátszó Találkozót (erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, felvidéki magyar anyanyelvű kisdiákok kétévente megrendezésre kerülő programja) ez évben augusztus 17-19-én rendezik meg.
    Színjátszó tábor 8-13 éveseknek ugyanitt július 7-16. között (vezeti Monzák Péter), kézműves-dramatikus játszótábor július 22-31. között.
    A tiszasasiak említett és további programjairól tájékozódhatnak az érdeklődők a következő címen és telefonszámon: Pitypangház - 5474 Tiszasas, Kossuth u. 17.; tel.: 56/326067

    XXV. DUNAMENTI TAVASZ
    2000. május 31-június 3. között rendezik meg Dunaszerdahelyen - immár huszonötödik alkalommal! - a Dunamenti Tavasz programjait, ezen belül a szlovákiai magyar gyermekszínjátszó és bábos csoportok seregszemléjét.
    Magyarországot idén résztvevőként a budapesti Pozsonyisok képviselik (vezetőjük Vargáné Dezseő Ágnes), míg zsűritagként Honti György színész.
    (A rendezvény alkalmából egyesületünk elnöksége több jeles szlovákiai magyart szakembert kíván a gyermekszínjátszás terén végzett munkájáért elismerésben részesíteni.)
    NAGYVÁRAD
    Rudolf Ottóné tart 3 napos tréninget a nagyváradi drámapedagógiai műhely felkérésére 2000. május 26-28. között. A Magyar Drámapedagógiai Társaság az utazási költséggel és szakmai kiadványokkal támogatja a képzést. (Januárban Török László vezetett tréninget Nagyváradon.)

    ANGLIA
    A National Drama, az egyik brit drámatanári szervezet idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A kerek évforduló tiszteletére május első napjaiban York városában műhelykonferenciát szerveztek, melyen a hazai résztvevőkön kívül számos külföldi vendég is tarthatott előadást, műhelyfoglalkozást.

    IDEA
    Az IDEA, a nemzeti drámapedagógiai és színházi nevelési szervezetek nemzetközi szövetsége, melynek a Magyar Drámapedagógiai Társaság is tagja, 2000. május 31-június 1. között tartja ez évi rendes közgyűlését Washingtonban, a Gallaudet Egyetem központjában. Az IDEA rendezvényével egyidejűleg, azzal szorosan együttműködve kerül megrendezésre az amerikai drámapedagógiai és színházi nevelési szövetség, az AATE műhelykonferenciájára is.

    Az IDEA negyedik világkonferenciájára 2001. július 2-8. között Bergenben, Norvégiában kerül sor. A szervezés már "gőzerővel" folyik. Az érdeklődők, valamint a potenciális résztvevők az alábbi címen elérhető honlapon tájékozódhatnak, illetve jelentkezhetnek: www.idea2001.cc

    BŐVEBBEN...
    A DRÁMAjátékos 2. oldalán már beszámoltunk a lapzártánkig megrendezett regionális gyermekszínjátszó találkozókról. Itt és most Sz. Pintér Rozália, Takács Gábor és Kaposi László beszámolójából idézünk a részletek kapcsán:

    Igazi gyerekfesztivál Pápán
    A találkozón öt megye (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala) tizenöt színjátszó csoportja, valamint egy szlovákiai vendég csoport (Somorja) mutatkozott be. A szervezők mindent elkövettek, hogy a színpadi szereplésen kívül a közel 300 gyereknek legyen ideje barátkozni, játszani és a várossal ismerkedni, közben pedig a csoportvezetőknek továbbképzéssel is felérő szakmai programot szerveztek. Volt "Fedezd fel Pápát!" városmegismerő játék, színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek. Míg a felnőtteknek az előadások kapcsán felmerült kérdésekről szakmai beszélgetés folyt, addig a gyerekek táncházban és kézműves "műhelyekben" szórakozhattak. Szombaton délután a szakmai beszélgetés alatt a gyerekek tíz csoportban drámapedagógusok vezetésével készültek egy nagy, közös fesztiválelőadásra. Az ördög fiai c. pápai regével ismerkedtek, s egy-egy jelenet kidolgozását kapták feladatul. A nagyszerű az volt, hogy a 15-25 főből álló társaságokban több színjátszó csoport gyerekei keveredtek, s ismerkedtek egymással, és kb. 2 óra alatt készültek fel az "előadásra", mely természetesen elsősorban improvizációkra épült... Szóval igazi közös együttlétet, jó hangulatot sikerült a szervezőknek teremteniük, ami igazi csapatmunka eredménye volt. Akik mindezt biztosították: Horváthné Árvai Mária, Németh Ervin, Tegyi Tibor, a Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója és pedagógusai, a Pápai Drámaműhely és a jelenlegi tanfolyam tagjai, s nem utolsó sorban a Szeleburdi Diákszínpad tagjai, akik a konferálást, hangulatteremtést, a csoportok "gardírozását" és még a búcsúelőadást is magukra vállalták. Külön köszönet illeti a Jókai Művelődési Központ munkatársait, a műszaki gárdát az áldozatos, gyerekközpontú háttérmunkáért.

    Miskolci gyermekszínjátszó találkozó
    A Miskolcon megrendezett területi döntő a helyszín megválasztása szempontjából abszolút jó döntésnek számított. Az Ady Művelődési Központ dolgozói és a fesztivál szervezői igazán mindent megtettek azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. A szállás és az étkeztetés, valamint az értékelés (gyors átcsoportosítás után még némi plusz pénzjutalom is akadt) megoldására nem lehetett panasz. Problémát mindössze az első napon beálló technikai krach okozott, de ezen hamar túllendültek a technikusok. A második napon már közönség is volt, így a hangulat "hőfoka" is emelkedett. A szakmai értékeléseket többféleképpen ítélték meg az érintettek; úgy tűnt, hogy a végső döntésekkel szemben senki nem emel kifogást.
    Mivel az érintett megyék egyike sem járult hozzá anyagilag a fesztivál megrendezéséhez (az MDT pályázat útján - NKA - szerzett 400.000 Ft-os támogatása tette lehetővé a megrendezést), ezért a jövő évi rendezést én csak a kellő biztosítékok megléte után javasolnám. Mindenesetre Miskolc szívesen vállalja a házigazda szerepét, és a két nap azt bizonyította, hogy színvonalasan meg is tudják oldani a feladatot.
    A találkozó szakmai színvonala erős közepesnek volt mondható. Egyik véglet felé sem voltak nagy kilengések. Kiemelkedő játékot a máriapócsi csoport mutatott be, remélhetőleg az őszi döntőn sokan örülhetnek a "Kérem, én még nem nem játszottam" című előadásnak. Nagy sikere volt a Társaság "tájolási projectjének", öt csoport részesült ebben a díjazásban.

    Váci gyermekszínjátszó találkozó
    Sokadik alkalommal megrendezett találkozó: biztonságos a dolog, mind szakmai színvonalát, mind a rendezést illetően. Az utóbbi teljes mértékben Nagy András László-nak és "családi" csapatának köszönhető, az első csak részben (sok éves megyei szervező munkájának), s bár most Pest megye nem vonultatott fel olyan erős játékokat, mint az előző esztendőben, de a "minőséget biztosította". Erre tették fel a koronát a vendégek: a nagyothallók budapesti csoportja, a Nógrád megyei Bárna "kiscsoportja", a budakesziek (a diákszínjátszóknál természetes, hogy figyelni kell rájuk, a gyerekeknél újra az lesz) és a budapesti Szerpentin csoportból a "kicsik" (akik csak életkorilag azok).

    DRÁMAJÁTÉK-VEZETŐI vizsgákról jelentjük
    (mf. - megfelelt.; k. mf. - kiválóan megfelelt)

    BUDAPEST, MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    Tanfolyamvezető: Kaposi László
    Vizsgabizottság elnöke: Wenczel Imre
    2000. április 7. (18 fő)

    Balázs Anna mf.
    Bartekné Molnár Erika k. mf.
    Dr.Hargitai Zoltánné mf.
    Kiss Judit Ágnes mf.
    Kőhegyi Sándorné mf.
    Lászlóné Szanda Judit mf.
    Megyesi Renáta mf.
    Mészáros Ágnes mf.
    Molnárné Sajgó Mária mf.
    Mondok Péter mf.
    Ordódy Klára mf.
    Sovák Anna mf.
    Szabó Andrea mf.
    Szabóné Pásztor Zsuzsanna mf.
    Szántai Zsuzsanna mf.
    Szegediné Nagygyörgy Ida mf.
    Szolnokiné Garamvölgyi Erzsébet mf.
    Nem felelt meg: 1 fő

    KECSKEMÉTI IFJÚSÁGI OTTHON
    Tanfolyamvezető: Józsa Katalin
    Vizsgabizottság elnöke: Kovács Andrásné
    2000. április 25. (13 fő)

    Bardocz (Szász) Ildikó mf.
    Beros Andrásné mf.
    Bozsóki Ferencné mf.
    Fekete Andrea k. mf.
    Gulyás Balázsné mf.
    Lázárné Bálity Csilla mf.
    Mikó Anna Júlia mf.
    Mucsányi Pálné k. mf.
    Némethné Kapus Krisztina k. mf.
    Nyílné Nyíri Csilla mf.
    Pásztiné Liptai Edina mf.
    Tóth Árpádné mf.
    Urbán Lászlóné mf.

    PÉCS, LEŐWEY GIMNÁZIUM
    Tanfolyamvezető: Zalay Szabolcs
    Vizsgabizottság elnöke: Lipták Ildikó
    2000. május 1. (8 fő)

    Némethné Kőpataki Zsuzsanna mf.
    Pajorné Keszthelyi Klára mf.
    Radnóti Judit mf.
    Szász-Kolambán Olga mf.
    Tislerics László k. mf.
    Nem felelt meg: 3 fő

    A DRÁMAjátékos következő számával szeptemberben jelentkezünk. Kérjük mindazokat, akik információkat szeretnének közzétenni, hogy 2000. szeptember 1. előtt e-mail, levél vagy fax formájában juttassák el hozzánk megjelentetni kívánt anyagaikat. A beérkezett rövid szakmai anyagokat 1000 példány-ban ingyenesen tesszük közzé. Közvetlenül a szerkesztőnek is küldhetők a megjelentetni kívánt írások: Kaposi László, 2111 Szada, Székely B. u. 1/c. (e-mail: lkaposi@drama.hu; tel/fax: 28/404702)

    Vissza az alapoldalra