DRÁMAjátékos

A MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG HÍRLEVELE

MEGJELENIK AZ INFORMÁCIÓK BŐSÉGE ÉS AZ IGÉNYEK SZERINT, NEGYEDÉVENTE

1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.; tel./fax: 3361361; 3361362: 70/3356286; 70/3353959

e-mail: drama@drama.hu; Internet: www.drama.hu;

CSOKONAI-DÍJ

A magyar kultúra napján – nagy örömünkre – rangos állami kitüntetést kapott egy ismert, jeles amatőr rendező és a legjobb gyermekszínjátszó csoportok egyike.

A Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett alkotói díjat vehette át Várhidi Attila, az Alföld Gyermekszínpad rendezője, míg a Csokonai-díj közösségi változatát kapta a Fodor Mihály vezette bagi Fapihe Gyermekszínjátszó Csoport.

Szeretettel köszöntjük őket ebből az alkalomból!

 

68-ról 59

Csökkent a művészeti iskolák színművészet-bábművészet tagozatán a normatíva

Természetesen tiltakoztunk a készülő törvényi merénylet ellen. Idézünk az oktatási miniszternek írt és 2004. október 28-án elküldött levelünkből: Az Oktatási Minisztérium által rendszeresen hangsúlyozott kompetencia- és képességfejlesztés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű a művészeti nevelés. A művészeti nevelési folyamat megvalósulásának egyik leghatásosabb és legelterjedtebb formája az alapfokú művészeti iskola. Ez az intézménytípus az utóbbi években (1998-tól) nagy és töretlen társadalmi elismertséggel bír: nem véletlen a tanulói létszám jelentős mértékű növekedése.

Az Országgyűlés elé került tervezet elfogadása értelmetlen módon megnehezítené a művészeti iskolákban végzett munkát, ezzel veszélyeztetné a magyar oktatási rendszer egyik jelentős, Európa felé is példaértékű elemét. Úgy véljük, hogy az Oktatási Minisztériumnak nem az oktatás értékeinek veszélyeztetése, hanem éppen ezzel ellentétes tevékenység tartozhat csak és kizárólag a feladatai közé: példának okáért értékek létrehozása az oktatásban, illetve az oktatásban jelentkező értékek védelme és képviselete.

A művészeti iskolai munka visszafejlesztése a világszínvonalú magyar gyermekszínjátszás helyzetének ellehetetlenülését is magával hozhatja, hiszen a színjátszással foglalkozó, színjátszó előadásokat készítő gyermekcsoportok nagy része művészeti iskolai keretek között működik. Az Oktatási Minisztérium döntése, miszerint a normatíva csökkentését javasolja, teljességgel bizonytalanná teszi ezen terület működését.

Ez a lépés az eddig többnyire együttműködést mutató és partnerként fellépő minisztériumtól meglepő és elkeserítő. Kérjük visszavonását!

A folyamat megfordítása számít egyedüli természetes lépésnek: a normatíva emelése.

Választ ez év január 10-én kaptunk (tavaly december 15-re datálva), Szentirmai László főosztályvezetőtől. Idézzük (az egyesületünk elnökének küldött levélből):

A költségvetési törvény-tervezetének az alapfokú művészetoktatást érintő kérdésben miniszter úrhoz intézett levelére az alábbi tájékoztatást adom.

Bizonyára Ön előtt is ismert, hogy a felvetett kérdés megoldására számos módosító indítvány került benyújtásra. A minisztérium örömmel támogat minden – az alapfokú művészetoktatás működését segítő – javaslatot, azonban a döntést az Országgyűlés hozza.

A költségvetés vitája jelenleg még tart, várhatóan még az ünnepek előtt a döntést is meghozzák a képviselők.

Aggodalmát megértjük, tudjuk, hogy a művészet mindig fontos eszköze az emberformálásnak. Ezért az utóbbi tíz évben a jogszabályi keretek biztosításával, és a tartalmi fejlesztések finanszírozásával az oktatási minisztérium folyamatosan segítette a művészeti képzés kiteljesedését. Szándékunk szerint a jövőben a “többlet támogatást” nem normatív alapon, hanem minőségi szempontok meghatározásával, differenciált módon az eszköz támogatáson keresztül biztosítjuk az intézményeknek.

A válaszlevél alapján felvetődik néhány kérdés:

“A minisztérium örömmel támogat minden – az alapfokú művészetoktatás működését segítő – javaslatot, azonban a döntést az Országgyűlés hozza.”

Szándékunk szerint a jövőben a “többlet támogatást” nem normatív alapon, hanem minőségi szempontok meghatározásával, differenciált módon az eszköz támogatáson keresztül biztosítjuk az intézményeknek.

...az utóbbi tíz évben a jogszabályi keretek biztosításával, és a tartalmi fejlesztések finanszírozásával az oktatási minisztérium folyamatosan segítette a művészeti képzés kiteljesedését.

A normatíva csökkentése csak az egyik a költségvetési törvényben szereplő merényletek közül... Kötelezően előírták, hogy az iskoláknak legalább a normatíva 20%-át el kell kérniük a szülőktől a gyerekeik után, vagyis minimum kb. 12 ezer Ft-ot évente. De csak akkor ennyit, ha jól tanul az a gyerek. Mert ha nem olyan jók a tanulmányi eredményei, akkor még többet fog fizetni az apja-anyja (már ha van neki mindegyikből).

Tessék mondani, önök szerint nagy baj lenne, ha legalább a viszonyítási lehetőséget és a döntést helyben, az iskolánál hagynák? Ők talán jobban tudják (már csak azért is, mert látják a gyerekeket, hiszen ők dolgoznak azokkal, akikből ott fent, a magasban már csak adat lesz), hogy kitől lehet és kitől kell térítési díjat kérni-szedni. Ugyan, tessék mondani, miért is sértik meg a szubszidiaritás uniós elvét ezzel a törvényi cikkellyel?

Azt is olvashattuk a minisztériumi képviselővel készült interjúban, hogy majd a piac szelektál a most “normatívacsökkentett” (é. jól megvágott) iskolák között. Ahová továbbra is járnak majd a gyerekek, az lesz a minőség. Vagyis, ha a szegény gyerek anyja-apja nem tud fizetni évente 12 ezret azért, hogy a gyereke drámát, színházat játsszon vagy bábozzon, és kiveszi az iskolából, akkor azt kötelező érvénnyel minőségi értékítéletnek kell nyilvánítani...

Sajnos nem segít (bár volt, aki az OM részéről a Heti Világgazdaságban ezt állította), hogy annak nem kell fizetnie, aki veszélyeztetett, be van jelentve a jegyzőnél gyerekvédelmi támogatásra: a többség ugyanis nem ilyen. Egyszerűen csak szegény.

Ugye, ha vagyoni alapon kizárjuk a szegények gyerekeit, diszkrimináljuk őket, az nem fér össze teljes mértékben a miniszter által gyakran emlegetett irányelvekkel?

Az a roppant demokratikusnak tűnő döntés már csak hab a tortán (mint már említettük, ez is a költségvetési “csomagban” került a törvényhozók elé), ami szerint sikerült elintézni, hogy ne legyen, és a továbbiakban ne is lehessen semmi köze a művészeti iskolai oktatásnak a közoktatás többi eleméhez: Ezt azzal sikerült elérni, hogy az alapfok és a továbbképző vizsgakövetelményének törvény által előírt kidolgozása helyett most (törvényileg) odadobták azt az iskoláknak: mindenki helyben döntheti el a kimeneti követelményeket.

A fentiek alapján már csak egyetlen kérdésünk van: Tessék mondani, miért akarja az Oktatási Minisztérium tönkretenni a művészeti iskolai oktatást?

 

FELHÍVÁS

Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó, 2005

A Magyar Drámapedagógiai Társaság megrendezi a XIV. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozót. A találkozóra az általános iskolás korúak érdeklődésének megfelelő előadással lehet nevezni – műfaji és tematikai megkötés nélkül. A javasolt műsoridő alsó tagozatos csoportoknál 15 perc, felső tagozatosoknál 25 perc. Az induló csoport tagjainak 20%-a lehet idősebb, mint 14-15 év. (Az a csoport, amelyik elindul az Országos Diákszínjátszó Találkozón, ugyanazt az előadását nem nevezheti a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozóra.) Egy csoport egy előadással nevezhet. A jelentkező csoportok a működési helyük szerinti megyei (fővárosi) találkozón indulhatnak.

A csoportok a megyei bemutatók után felmenő rendszerben juthatnak el a területi találkozókra. A legjobb előadásokat bemutató csoportok országos gálaműsoron vehetnek részt.

Jelentkezni a megyei művelődési központoknál és jogutódaiknál, Budapesten a Marczibányi Téri Művelődési Központban lehet.

Jelentkezési határidő: 2005. február 18.

A csoportok jelentkezését az alábbi intézmények és szervezők várják:

Megyei bemutatók

Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ

Váradi Judit, Varga Edit

7623 Pécs, József A. u. 10

tel.: 72/311036, 72/513391; fax: 72/211167

(Az időpontról és a helyszínről lapzártáig nem született döntés.)

Pest Megyei Közművelődési Információs Központ

Nagy András László 20/9320842

1052 Budapest, Városház u. 7.

tel.: 2091370, fax: 3186806

Helyszín: Bag, Dabas, Nagykáta, Pomáz, Budapest

Időpont: április 2-30. között

Tolna Megyei Kulturális Intézet

Hefner Erika 20/2193854

7030 Paks, Villany u. 2.

tel.: 75/510117, 75/510116

paks@axelero.hu

Paks, március 23.

Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet

(Hajdú-Bihar megye)

Hermann Attila 30/3496505

4026 Debrecen, Kálvin tér 2/a.

tel.: 52/413977, fax: 52/416040

kolcsey.muvint@axelero.hu

Hajdúnánás, április 9.

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Vas megye)

Bajó Éva

9701 Szombathely, Ady tér 5.

tel.: 94/312535; fax: 94/312743

eva.bajo@mail.vmmik.hu

Szombathely, április 9.

Veszprém Megyei Közművelődési Intézet

Nyers Bea

8200 Veszprém, Vár u. 6.

tel.: 88/429310, 88/429510

nyersbea@vpmegye.hu

Balatonfűzfő, április 23.

Megyei Művelődési Központ (Fejér megye)

Bóka Mária

8000 Székesfehérvár, Marx tér 1.

tel.: 22/313175, fax: 22/315021

Székesfehérvár, április 14-15.

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ

(Zala megye)

Bősze Katalin 30/9794114

8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy út 7-11.

tel.: 92/314580/230, 92/348208 fax: 92/314296

Zalaegerszeg, április 9-10.

Megyei Művelődési Központ (Békés megye)

Dombi Ildikó 20/3263300

5600 Békéscsaba, Luther u. 6

tel.: 66/442122, 66/445765

Békéscsaba, április 16.

Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

(Győr-Moson-Sopron megye)

Dr. Dékány Sándorné

9022 Győr, Czuczor G. u. 17.

tel.: 96/326522, 96/326731

Győr, április 15-16.

Megyei Művelődési Központ (Heves megye)

Mályinkóné Mihályfi Réka 20/4214932

3300 EGER, Knézich u. 8.

tel.: 36/510024, 36/510020; fax: 36/312545, 36/510029

mmkeger@mmk-eger.sulinet.hu

Eger, április 9.

Nógrád Megyei Közművelődési Turisztikai Intézet

Dr. Ablonczy Lászlóné, Pappné Kovács Éva

3100 SALGÓTARJÁN, Ruhagyári út 9.

tel.: 32/432101, 32/430835

nmkti@nmkti.hu

Balassagyarmat, április 23-24.

A Közművelődés Háza Közhasznú Társaság

(Komárom megye)

Pápai Ferenc

2800 TATABÁNYA, Szt. Borbála tér 1.

tel.: 34/316644, 34/310759

Tatabánya, május 6.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési

és Idegenforgalmi Intézet

Török Erika

3525 Miskolc, Széchenyi u. 35.

tel./fax: 46/508772, 46/507326; fax: 46/508498

Szeszák Szilvia 70/2612159

Diósgyőri Ady E. Kulturális és Szabadidő Központ

3535 Miskolc, Árpád út 4.; tel.: 46/530516

adymuvhaz@chello.hu

Miskolc, április 15-16.

Megyei Pedagógiai Közművelődési és Képzési Intézet

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Tordainé Tóth Enikő 20/3114668

4400 NYÍREGYHÁZA, Búza u. 5.

tel.: 42/508720, 42/508735, fax: 42/508738

tothe@mpkitk.hu

Mátészalka, április 21-22.

Kecskeméti Ifjúsági Otthon

(Bács-Kiskun megye)

Józsa Kata 30/3657966

Habuda Ibolya 06 30 447 2343

6000 KECSKEMÉT, Kossuth tér 4.

tel.: 76/481686, fax: 76/481523

jozsakatalin@freemail.hu

Kecskemét, március 18-19.

Somogy Megyei Művelődési Központ

Halmos Klára 20/9839685

7400 KAPOSVÁR, Somssich Pál u. 18.

tel.: 82/528470, 82/317972

Balatonföldvár, április 15.

Kaposvár, április 17.

Százszorszép Gyermekház

(Csongrád megye)

Gila Gabriella, Orbán Hédi 30/9745893

6726 Szeged, Kálvin tér 6.

tel.: 62/420278, 62/425647/103

Szeged, április 28-29.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művelődési

Továbbképzési és Sport Intézet

Bukor Irén 70/2248012

5000 Szolnok, Szabadság tér 7.

tel.: 56/513736, fax: 56/513734

bukoriren@freemail.hu

Tűhegyi Julianna 20/3889767

Művelődési Ház és Könyvtár

5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 184.

tel.: 56/481028

postmaster@muvhaz02.axelero.net

Fegyvernek, március 18-19.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

(Budapest)

Juszcák Zsuzsa 70/3356285

1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

tel.: 2122820, 4381027, fax: 2124885

juszcák.zsuzsa@marczi.hu

Budapest, április 9-10., 16-17. és 23.

Regionális találkozók

Észak-dunántúli regionális találkozó (Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas, Veszprém megye)

Szervező: Bajó Éva

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Vas megye)

9701 Szombathely, Ady tér 5.

tel.: 94/312535; fax: 94/312743

Szombathely, május 7-8.

Dél-dunántúli regionális találkozó (Fejér, Baranya, Tolna,

Somogy megye)

Szervező: Bóka Mária

Megyei Művelődési Központ (Fejér megye)

8000 Székesfehérvár, Marx tér 1.

tel.: 22/313175, fax: 22/315021

Székesfehérvár: május 13-14.

Északkelet-magyarországi regionális találkozó (Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Szervező: Török Erika, Szeszák Szilvia 70/2612159

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és

Idegenforgalmi Intézet

3525 Miskolc, Széchenyi u. 35.

tel./fax: 46/508772, 46/507326 fax: 46/508498

Miskolc, április 29-30.

Délkelet-magyarországi regionális találkozó (Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megye)

Szervező: Dombi Ildikó 20/3263300

Megyei Művelődési Központ (Békés megye)

5600 Békéscsaba, Luther u. 6.

tel.: 66/442122, 66/445765

Békéscsaba, május 14-15.

Közép-magyarországi regionális találkozó (Pest, Nógrád, Komárom-Esztergom megye)

Szervező: Nagy András László 20/9320842

Pest Megyei Közművelődési Központ

1052 Budapest, Városház u. 7.

tel.: 2091370, fax: 3186806

Vác, május 14. vagy 21.

Budapesti találkozó

Szervező: Juszcák Zsuzsa 70/3356285

Marczibányi Téri Művelődési Központ

1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

tel.: 2122820, 4381027, fax: 2124885

juszczák.zsuzsa@marczi.hu

Budapest, április 30.

Országos gálaműsor: Debrecen, 2005. június 3-4-5.

 

FRANCIA NYELVEN

Lezárult a jelentkezés a XVI. Francia Nyelvű Színjátszó Fesztiválra (a rendezvényre 2005. március 17-20. között kerül sor Pécsett). A szervezők kilenc külföldi csoport jelentkezését fogadták el, s a következő magyar csapatok vehetnek részt a területi válogatókon.

A válogatók szerint:

Helyszín: Budapest, ELTE Radnóti Gimnázium,

1146 Budapest, Cházár A. u. 10.

Időpont: február 26.

Felelős: Gael le Hannier (lehannier@hotmail.com)

Helyszín: Pécs, Bóbita Bábszínház

Időpont: február 27.

Felelősök: Vatai Éva (vataie@freemail.hu), Laurent Fleuret (laurentfleuret@freemail.hu)

A területi válogatón egy min. 10, max. 15 perces részletet kell bemutatni a készülő darabból. Az eredményt a rendezvényt követő hétfői napon küldik meg e-mailen, illetve telefonálni lehet a következő számra: 72/518490, Poros András, Laurent Fleuret részére.

A zsűri tagjai:

A fesztiválra készülő csoportok a szokásos feltételek mellett a következő tanárok szakmai segítségét vehetik igénybe:

Csetneki Gábor 70/5425376

Marie-Pierre Watremez (mgp@axelero.hu)

Az igénybe vett” intervention professionnelle” egy vagy félnapos lehet.

A szervezők várják azoknak a pécsi fesztiválon már részt vett fiataloknak a jelentkezését,

Az említett munkákhoz legalább közepes szintű francia nyelvtudás szükséges.

 

SZÍNHÁZI LECKE

módszertani hétvége drámatanároknak, gyermek- és diákszínjátszó rendezőknek 2005. február 12-én, szombaton 10 órától, a Marczibányi Téri Művelődési Központban

10.00-11.00 kamaraterem

Túsz-dráma – a darabválasztástól a szereposztásig (nyílt próba)

A sztori a Túsztörténet alapján találódik ki a gyerekek ötletei és improvizációi alapján.

Vidovszky György rendező-drámatanár foglalkozása. Közreműködnek a Vörösmarty Mihály Gimnázium 10. d osztályának diákjai.

11.00-12.00 kamaraterem

Miért a legjobb gyerekszínházi dramaturg W. Shakespeare?

Csáki Judit színikritikus előadása

12.00-13.00 kamaraterem

A gyerek, mint alkotótárs – díszlet előadás nélkül nem létezik

Csanádi Judit díszlettervező előadása

10.00-13.00 klubterem

Szövegtől az előadásig – az alkotói folyamat modellezése

Perényi Balázs drámatanár, rendező tréningje

10.00-13.00 újklub

Játék-tér

dráma-játék-színház

Ismerkedés a színház világával drámajátékokon keresztül – a Káva Kulturális Műhely foglalkozása.

A foglalkozást Patonay Anita és Bori Viktor színész-drámatanárok vezetik, a foglalkozáson részt vevő gyerekek a Játék-tér tagjai

13.00-16.00 klubterem

Zene és báb a gyermekszínjátszásban

Rumi László bábszínházi rendező játékos gyakorlati bemutatója

14.00-15.30 kamaraterem

Kreatív zenei gyakorlatok – Sáry László módszere alapján

Sáry Bánk előadása és bemutatója a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős növendékeinek közreműködésével

16.00-17.30 klubterem

Hang-gesztus-mozgás

Keserű Imre, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatanárának tréningje

18.00-tól kamaraterem

Szilágyi Andor: Leander és Lenszirom – álomjáték

AKG Csoport (Alternatív Közgazdasági Gimnázium 12. évfolyam) előadása. Rendező: Szabó Attila

Az előadás a 2004-es dombóvári Diákszínjátszó Találkozón ezüst minősítést, a pécsi Délibáb fesztiválon fődíjat kapott.

19.30-tól színházterem

Méltók

Vörösmarty Gimnázium ex 12. a osztályának előadása

A darabot a társulat írta.

Rendező: Perényi Balázs

(Mindkét előadás időtartama kb. 70 perc.)

Részvételi díj egész napra: 1.000 Ft

Diákigazolvánnyal: 500 Ft

A MDPT tagjainak: 300 Ft

A rendezvény ideje alatt szakmai anyagok (könyvek, füzetek, kiadványok, filmek) vásárolhatók.

Előzetes bejelentkezés a tréningekre ajánlott.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Jelentkezés, további információ: Juszcák Zsuzsa, 70/3356285, juszcak.zsuzsa@marczi.hu

(A Színházi lecke programja a 2004/3. számunkban közölthöz képest jelentős – csaknem teljes! – átalakuláson ment keresztül. Olvasóink megtévesztése nem állt szándékunkban – ha mégis ez történt, elnézést kérünk.)

 

2005. február 26-27-én kerül megrendezésre – idén a Káva Kulturális Műhely szervezésében – a

SZÍNHÁZI NEVELÉSI TÁRSULATOK

V. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA

A rendezvény helyszíne: Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ

A szakmai program vázlata:

február 26. (szombat)

9-12.00: a Káva Kulturális Műhely DIGÓ című komplex programjának bemutatása

12.00-13.00: Beszélgetés, vita, reagálások a program kapcsán

14.00-20.00: A résztevők közös munkája

február 27. (vasárnap)

9-12.00: a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ MESÉK A TÚLPARTRÓL című komplex programjának bemutatása

12-13.00: Beszélgetés, vita, reagálások a program kapcsán

14-16.00: A közös munka lezárása, aktuális kérdések, problémák megvitatása, a találkozó zárása

 

drámapedagógiai tanfolyam

A több mint tíz éves hagyománynak megfelelően évente két alkalommal indít tanfolyamot a Marczibányi Téri Művelődési Központ. A következőre 2005 februárjától kerül sor.

A 120 oktatási órából álló akkreditált pedagógus továbbképzés időbeosztása: 2005. február 5-6. és 19-20., március 5-6. és 19-20., április 2-3. és 16-17., május 7-8. és 21-22.

Programvezető: Kaposi László

Tanfolyami díj: 85 ezer Ft/fő

További információk ügyében Juszcák Zsuzsa hívható: 4381027, 70/3356285

 

KEREKASZTAL – új címek és egyebek

A programjai iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánlja a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ társulata, hogy megváltozott a postacíme és elektronikus levelezési címe. Az új címek: 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/c.; kerekasztal@vodafone.hu.

További információ a színházi nevelési társulat munkájáról: a Kerekasztal TIE-társulata a repertoárszínházi munkáról áttért a projekt rendszerre. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy a társulat észak-amerikai indián mesékre épülő új játéka, a Mesék a túlpartról című (11-12 éveseknek szóló) program csak ebben a félévben lesz látható. A repertoár elemeiből egyetlen egyet visz tovább a Kerekasztal, mégpedig a Már megint itt van a... szerelem című, immár tizenkét éve, több mint 560 alkalommal játszott programját.

A Kerekasztal február-márciusi előadásai a Gyermekszínházak Házában, a Marczibányi téren:

Mesék a túlpartról

(minden alkalommal 9-12 óráig)

február 2-3-4-én

február 9-10-11-én

február 16-17-18-án

február 23-24-25-én és

február 27-én

március 2-3-4-én

március 16-17-18-án

március 23-án és

március 30-31-én

2005. március 7-12. között a Kerekasztal – a Társaság szervezésében, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával – Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön játszik.

 

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

középiskolásoknak Kex és Tea címmel

a Marczibányi Téri Művelődési Központban

Sorozatunkban szeretnénk a fiatalok figyelmét ráirányítani a kortárs magyar irodalomra. Ennek szellemében minden hónapban várjuk a középiskolásokat egy kellemes kávéházi hangulatú estére a KEX és TEA irodalmi kör tagjaival. A fiatal művészekből, tanárokból álló társulat célja a figyelemfelkeltés és a szórakoztatás. A meghívott vendégek és a kiválasztott alkotások sikerének titka: az őszinteség, a humor.

Meghívott vendégeink: február 1-én 18 órától Garaczi László, március 1-én 18 órától Háy János, április 5-én 18 órától Varró Dániel. Május 3-án 18 órától improvizációs est a Momentán Társulat tagjaival – az est házigazdája a Momentán Társulat (www.momentantarsulat.hu)

 

DRÁMAAKADÉMIA

a Marczibányi Téri Művelődési Központban

Dráma- és emberismereti beszélgetések hétfői napokon 16.30-18.30-ig. Szempontok és módszerek a drámaelemzésben, kiemelkedő alkotók és műveik vizsgálata. A beszélgetéseket Sándor L. István színikritikus, az Ellenfény c. színházkritikai folyóirat főszerkesztője vezeti.

Részvételi díj: 500 Ft/alkalom

A kurzusról érdeklődni lehet Juszcák Zsuzsánál 70/3356285, juszcak.zsuzsa@marczi.hu

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Tematika 2005-re:

január 10. és 24. Csehov: Három nővér

február 7. és 21. Shakespeare: Hamlet

március 7. Molière: Nõk iskolája

március 21. Molière: Don Juan

április 4. Spiró György: Az imposztor

április 18. Kárpáti Péter: Tótferi

május 2. Parti Nagy Lajos: Mauzóleum

május 23. Kornis Mihály: Halleluja

 

KÖNYVAJÁNLÓ

FELSŐMAGYARORSZÁG Könyvkiadó

Megjelent a három évvel ezelőtt kiadott kötet, az Egyszemélyes színpad folytatása. A mindkét kötetet szerkesztő Torma Mária legnagyobb előadóművészeink előadóestjeit örökítette meg a két kötetben. A második kötet négy előadóművész négy nagy sikerű műsorának teljes szövegét tartalmazza, kiegészítve a művészek műhelyvallomásaival, életrajzokkal, fotókkal és korabeli kritikákkal.

Csernus Mariann Psyché című monodrámája Weöres Sándor versciklusából készült. Illyés Kinga Az élet kenyere címmel Árpád-házi Szent Erzsébet életéről állított össze pódiumjátékot. Pálfy Margit Ember–énekű Ember című Szécsi Margit műsora egyik legnagyobb költőnkről rajzol emlékezetes portrét. Sellei Zoltán Hej Rákóczi, magyarok vezére című önálló estje felidézi a nagyságos fejedelem alakját és a körülötte szerveződő szabadságharc költészetét. A műsorok hivatásos és amatőr előadók, rendezők számára példaértékűek. Megvásárolható az Írók Boltjában, a Litea Könyvesboltban, ill. megrendelhető a kiadónál. (tel./fax: 46/329-191)

Egyszemélyes színpad II. (szerk: Torma Mária)

Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc

Ár: 1700 Ft.

MŰVÉSZETPEDAGÓGIAI KÖNYVESBOLT

Marczibányi tér

A tanítási dráma elmélete 1000 Ft

Gavin Bolton

A könyv bemutatja, rendszerbe foglalja és elemzi

az oktatásban alkalmazható dramatikus tevékenységformákat.

Fényes napok 1000 Ft

Szerk.: Gabnai Katalin

Ünnepek, játékok, forgatókönyvek, gyermek- és

diákcsoportoknak.

Drámafoglalkozások gyerekeknek, fiataloknak 1200 Ft

Szerk.: Kaposi László

Drámaóra gyűjtemény fiataloknak 14 évtől felfelé.

Thália szekere 1000 Ft

Szerk.: Kaposi László

Színdarabok, forgatókönyvek gyermekszínjátszóknak

A dráma tanítása 1-4. osztályban 1400 Ft

Szerk.: Kaposi László

A dráma tanítása 5-10. osztályban 2300 Ft

Szerk.: Kaposi László

Drámajáték óvodásoknak 1000 Ft

Szerk.: Kaposi László

Drámapedagógiai olvasókönyv 1200 Ft

Szerk.: Kaposi László

Gyermeklélektani, játékelméleti, drámapedagógiai

és módszertani írások gyűjteménye

Játékkönyv 800 Ft

Szerk.: Kaposi László

Szabályjátékok gyűjteménye, hasznos segédeszköz

drámapedagógusok, művészeti vezetők napi gyakorlati

munkájához.

Színművészet tagozat 1500 Ft

Szerk.: Kaposi László

Segédlet a főtárgyat, a kötelező tárgyakat és a színház-

ismeretet tanítók számára

Színház és dráma a tanításban 800 Ft

Szerk.: Kaposi László

Gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó, a színház és a dráma

eszközeivel nevelő (TIE) társulatok munkája

Bolondos királyság királyi bolondság 1000 Ft

Szerk.: Keleti István

Színházi füzetek II.

A gyermek- és diákszínjátszás néhány művét fogja egybe

a kötet, válogatás egy pályázat anyagából amelyet a

Marczibányi Téri Művelődési Központ írt ki

Ahogyan 850 Ft

Szerk.: Lipták Ildikó

A magyarországi személyközi kommunikációról szóló

konferencián elhangzott előadásokat válogatta

Gabnai Katalin

A színpadi rendezésről 1400 Ft

Nánay István

Oktatási segédkönyv a színpadi rendezéssel foglalkozó művészetpedagógusok számára, elméleti és gyakorlati tudnivalókkal, bőséges szöveggyűjteménnyel.

Dráma a tanulás szolgálatában 1000 Ft

Jonothan Neelands

A tanítási dráma gyakorlatába átültetett elméleti és

színházi ismeretek gyűjteménye

Színművészet-bábművészet 1000 Ft

Az alapfokú művészetoktatás tantervi programja

Drámaóra tervek gyűjteménye 600 Ft

Szerk.: Pálfi Erika

Oktatási segédlet drámatanárok részére

OKTATÓFILMEK

A Társaság kiadásában megjelent, a Marczibányi Téri Művelődési Központ művészetpedagógiai könyvesboltja által forgalmazott oktatófilmek:

Gyermekszínjátszók példatára I.

(szerk.: Sándor L. István.) 2950 Ft

Gyermekszínjátszók példatára II.

(szerk.: Sándor L. István) 2950 Ft

A sorozat III. része VHS kazettán és DVD-n is kapható!

Gyermekszínjátszók példatára III.

(szerk.: Kaposi László) 2950 Ft

Ismét kapható:

Színházi konvenciók a drámatanításban 2950 Ft

 

A Magyar Drámapedagógiai Társaság

kiemelten közhasznú társadalmi szervezet.

Ön – ha akar – dönthet úgy, hogy

adója 1%-val

támogatja munkánkat.

Ha megteheti,

segítse így,

anyagilag is,

a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás terén folytatott tevékenységünket!

Adószámunk: 19009801-2-41

 

A DRÁMAjátékos következő számával
2005 márciusának végén jelentkezünk.

Kérjük mindazokat, akik információkat szeretnének közzétenni,

hogy 2005. március 20. előtt

e-mail,

esetleg levél vagy fax formájában

juttassák el hozzánk megjelentetni kívánt anyagaikat.

A beérkezett rövid szakmai anyagokat

1500 példányban

ingyenesen közöljük.

Közvetlenül a szerkesztőnek is küldhetők

a megjelentetni kívánt írások:

Kaposi László

2111 Szada, Székely B. u. 1/c.

e-mail: lkaposi@drama.hu

tel/fax: 28/404702