1999/4.

BESZÁMOLÓ a Magyar Drámapedagógiai Társaság 1999. évi rendes közgyűlésére

Tíz év alatt a kulturális-oktatási téren működő magyar civil szervezetek között a domináns egyesületek egyikévé vált a Magyar Drámapedagógiai Társaság. Az 1988. decemberében a Belgrád rakparton megtartott ülés után

1989. januárjában a Művelődési Minisztérium vette jegyzékbe a társaságot (122. sorszám alatt), majd az egyesületekről szóló 1989. II. törvény alapján a Fővárosi Bíróság is bejegyezte szervezetünket (1990. április 18-án, 1745-ös sorszámon).

A kezdeti 115 fős tagság mára 1000 fölött van -, bár a tagdíjfizetési fegyelem ingadozó.

 

Képzés

A társaság szakemberei kidolgozták 1992-ben a 120 órás drámajáték-vezető képzés követelményrendszerét, majd hatalmas eredményként, ezt az Országos Szakmai Jegyzék szakmaként regisztrálta. A hivatal azonban 1994-ben ezt egy tollvonással - a megkérdezésünk nélkül - kitörölte a szakmák sorából.

Közben - társaságunk kiváló szakemberei segítségé-vel - mint új műveltségi terület bekerült a NAT-ba a Tánc és dráma, és a múlt évben már az iskolai oktatásban kötelezően megjelent.

Jelenleg a kerettantervek kidolgozása zajlik, melyben társaságunk szakemberei is részt vesznek...

Drámajáték-vezető képzésünk immár hivatalos akkreditációt kapott az Oktatási Minisztériumtól, így a pedagógus továbbképzésben a következő öt évben jelen lesz a mi 120 órás képzésünk is - elvégzéséről (sikeres vizsga esetén) tanúsítványt és oklevelet ad a társaság. A képzés indítására - mivel a társaság szellemi termékéről van szó - szerződés köthető a Magyar Drámapedagógiai Társasággal. (Az indítás díját az 1999/2000-es tanévre 15%-ról 5%-ra csökkentette az elnökség.)

A mai napig 1008 fő nyerte el a Magyar Drámapedagógiai Társaságtól a drámajáték-vezetői oklevelet, amit igen jelentős eredménynek tartunk.

Továbbra is szándékunkban áll szakmaként regisztráltatni a drámafoglalkozás-vezetést, de az oktatási és kulturális tárca közti véleménykülönbség miatt ez még nem történt meg.

A drámapedagógia elterjesztését, gondozását ma már húsz regionális műhely segíti, melyek vezetői, irányítói nagyszerű szakemberek, akik megszállottan hisznek (velünk együtt) ezen módszer egyedülálló hatékonyságában. A műhelyeknek egyre nagyobb szerepük lesz a drámapedagógusok szakmai továbbképzésében, hiszen a tanfolyamok elvégzése után a pedagógusok olyan gyakorlati problémákkal szembesülnek, amelyekre szakemberek segítségével, kollégáikkal együtt könnyebb lenne választ keresni. A műhelytalálkozókon való rendszeres részvételt a lakóhely viszonylagos közelsége biztosíthatja.

A tanárképző és tanítóképző főiskolákon is főként azok a kiváló szakemberek oktatnak, akik a Magyar Drámapedagógiai Társaság szellemi grémiumát képezik. A felsőfokú nappali képzésekben is egyre határozottabban jelenik meg a drámapedagógiai képzés, a fiatalok nyitottsága, érdeklődése garancia a szakma terjedésére és fejlődésére is.

 

Gyermekszínjátszás

A Magyar Drámapedagógiai Társaság 1990-ben döntött arról, hogy a rendszerváltással gazdátlanná vált gyermekszínjátszás ügyét is felvállalja, majd elindította az első Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivált. Korábban ez állami és mozgalmi feladat volt, a néhány év alatt keletkezett űrt nehéz volt betölteni újra. A nehéz kezdet után megindult a mennyiségi és minőségi növekedés, az első évben 35 csoport jelentkezett. Mára már stabilizálódott az ötszáz körüli benevezés, több mint tízezer gyerek részvételével. Idén nyolcadik alkalommal került sor a felmenő rendszerű fesztivál megszervezésére. Örvendetes, hogy több megyében olyan magas volt a benevezett csoportok száma, hogy kétnaposra bővült a találkozó, sőt Szabolcs-Szatmár-Beregben, az idén több természeti csapás által sújtott megyében 48 csoport indult. A megyei találkozókat területi találkozók követték, majd 21 produkció kapott meghívást a fesztivál döntőjére, Tatabányára.

A Magyar Drámapedagógiai Társaság kitartó munkájának és a fesztiválrendszer életben tartásának köszönhetjük, hogy az előadások színvonala rendkívül jónak mondható, már a területi találkozókon is számtalan kitűnő produkciót láthattunk.

A fesztivál lebonyolításában nagy segítséget nyújtottak a megyei népművelők, akik a helyi találkozókat nem kevés leleménnyel és kreativitással szervezték. Külön köszönjük a területi találkozók szervezésében kiemelkedő munkát végzők tevékenységét (Hefner Erika - Paks, Németh József és Sz. Pintér Rozália - Veszprém, Nagy András László - Pest, Juszcák Zsuzsa - Budapest, Zádori Judit - Szolnok, Kovács Géza - Nagyatád).

A lebonyolításhoz a Nemzeti Kulturális Alapprogram Közművelődési Kollégiuma biztosított ötmillió forintot, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztálya pedig 700 ezer forintot, díjakra. Ez utóbbinak köszönhetően idén először adhattunk át a döntő valamennyi résztvevőjének (450 fő) egyedi fesztiválpólót, s a díjazott rendezők is szép és méltó ajándékot kaphattak.

 

Kiadványaink

A Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai folyóirata a Drámapedagógiai Magazin, melynek a mai napon jelent meg a 18. száma (a különszámokkal együtt a Magazin összesen 23 számnál tart). Folyóiratunk az egyetlen periodika Magyarországon, mely a drámapedagógiával és gyermekszínjátszással foglalkozik évente két rendes, ötödik éve pedig egy-egy tematikus különszámmal jelentkezünk. A DPM gyakorlatilag szakkönyvként is használható, a benne található cikkek, elemzések, tanulmányok, drámaórák, forgatókönyvek, fordítások időtállóak. Tagságunknak ajánlom a régebbi, még fellelhető számok beszerzését, lévén ezek nem hiányozhatnak a gyakorló drámapedagógusok polcáról. A Drámapedagógiai Magazin példányait társaságunk tagsága a tagdíj fejében ingyenesen kapja meg, egyébként postai úton terjesztjük. Ehhez a Nemzeti Kulturális Alapprogram Közművelődési Kollégiuma, az Oktatási Minisztérium és a Soros Alapítvány nyújtott az elmúlt években rendszeres támogatást.

Szakkönyveket pályázati pénzek függvényében tudtunk kiadni. Idén két nagyon fontos mű jelent meg: a Drámafoglalkozások gyerekeknek, fiataloknak című drámaóragyűjtemény, valamint Nánay István A színpadi rendezésről című műve, mely kitűnő alapvetés a színjátszó csoportok vezetői részére; a kötetben bőséges és hasznos szöveggyűjtemény is található.

A könyveken kívül idén két videófilmet is megjelentettünk. A KOMA támogatásával készült el a Színházi konvenciók a drámatanításban. Napokon belül elkészül a VIII. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál néhány előadásának felhasználásával az az oktatófilm, mely egy sorozat első darabja: a Gyermekszínjátszók példatára c. sorozatunk I. része az epikus alkotások színrevitelét taglalja Sándor L. István szakmai elemzéseivel.

A gyermekszínjátszással foglalkozó pedagógusok évek óta hiányolják a gyerekekkel eljátszható színvonalas forgatókönyveket. Idén ősszel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Millenniumi Titkársága jóvoltából pályázatot írhattunk ki "Thália szekere" néven. A pályázatra 178 pályamű érkezett, melyet egy 11 tagú zsűri bírált el. Az első forduló után majdnem ötven mű maradt fenn a rostán, ebből választja ki a zsűri, hogy mely műveket díjazza, melyeket adja ki nyomtatásban, könyv vagy tematikus füzet formájában. Az eredményhirdetés december 1-jén lesz, amikor a jeligés borítékok titka is feltárul. (Azóta megtörtént: a díjazottak listája hírlevelünk 4. oldalán olvasható - A szerk.)

 

Szervezeti élet

A Magyar Drámapedagógiai Társaság mint országos szakmai szervezet idén tavasszal megkapta a kiemelkedően közhasznú szervezet címet. Reméljük, hogy ez a leendő pályázatoknál előnnyel jár számunkra, illetve talán adományokat is kap társaságunk. Nem kristálytiszta jelenleg, hogy milyen előnyökkel jár majd ez, mindenesetre rendkívül nehéz volt a jogi előkészítése, a társaság megfeleltetése az elvárásoknak, továbbá a törvényességi követelmények is szigorúak.

A tavalyi közgyűlés módosította az alapszabályt, e szerint öt fős elnökség irányítja a társaságot. Tagjai: Szücsné Pintér Rozália, Szauder Erik, Takács Gábor, elnökhelyettes Kaposi László. Az elnökség mellett szakmai tanácsadó testületet hoztunk létre - a közgyűlés javaslata alapján - Drámapedagógiai Tanács néven, melynek januárban és szeptemberben volt összejövetele. Januárban különböző szekciókban javaslatot tett a tanács a társaság további tevékenységére. Ennek nyomán számtalan dolog megvalósult, ezek közül a legjelentősebb talán a DRÁMA-játékos című újságszerű hírlevél létrejötte, mely a legfrissebb híreket, információkat gyorsan eljuttatja a tagsághoz. Ahhoz, hogy Kaposi László elnökhelyettes, aki a DRÁMAjátékost szerkeszti, minél több eseményről adhasson hírt, szükség lenne a tagságtól rendszeresen érkező információkra.

Szintén a Drámapedagógiai Tanács javaslata alapján megalakult a Műhelyek Tanácsa, melyet Szücsné Pintér Rozália elnökségi tag hívott össze, s a továbbiakban is segíti és koordinálja a műhelyek munkáját.

Az országban jelenleg a következő műhelyeket regisztráltuk:

  • Budapesti Drámapedagógiai Központ
  • Pest Megyei Drámaműhely
  • ANK Drámaműhely - Pécs
  • DráMások - Pécs
  • Győri Drámaműhely
  • Heves Megyei Drámapedagógiai Műhely
  • Körös Vidéki Drámapedagógiai Társaság
  • Nagyatádi Drámaműhely
  • Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely
  • Drámaműhely - Miskolc
  • Stúdium Színház Alkotóközössége - Zalaegerszeg
  • Szentesi Drámapedagógiai Műhely
  • Szolnoki Drámapedagógiai Műhely
  • Drámaműhely - Zöld Iskola - Szolnok
  • Jászfényszaru
  • Székesfehérvári Drámapedagógiai Egyesület
  • VEGYEDE, Veszprém
  • Pápai Drámapedagógiai Műhely
  • Hajdú-Bihar Megyei Drámaműhely
  • Káva Kulturális Műhely, BUdapest
  • Kerekasztal Színházi Nevelési Központ - Gödöllő
  • Csokonai V.M. Tanítóképző Főiskola - Kaposvár
  • Református Tanítóképző Főiskola - Nagykőrös
  • Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola

A Magyar Drámapedagógiai Társaság megalakulása óta segíteni igyekszik a határon túli magyarok ez irányú tevékenységét. Anyagi lehetőségeink függvényében elsősorban az odautazó, képzéseket vezető pedagógusok útiköltségét térítjük meg, de szakkönyveinkből például az erdélyi műhelyek mindegyikének tudtunk egy teljes kollekciót ingyen átadni.

A társaságban az elnökség ma is tiszteletdíj nélkül dolgozik, fizetett munkatársunk egy fő ötórás titkárnőnk, illetve a könyvelést végzi részmunkaidőben egy gazdasági szakember. Hosszú évekig Hajnóczy Endre látta el a társaság könyvelését egészen idén tavaszig. A számítógépes könyvelésre és számvitelre áttérve ezt a feladatot Hirt Erika látja el a nyár óta.

A pályázatok gondozása rendkívül megterhelő és bonyolult feladat, ezt a munkát Vankó Krisztina végzi.

A könnyebb ügyintézés végett ideiglenesen áthelyeztük irodánkat a Corvin térről a Marczibányi Téri Művelődési Központba. Hivatalos címünk ezzel nem változott meg, csak a levelezési címünk lett a 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a. A Corvin téri irodáról nem mondtunk le, csak szüneteltetjük. Szakall Judit elnök

KERETTANTERV

A Tánc és dráma tantárgy kerettantervének megírására Kaposi László, Szauder Erik és Uray Péter kapott meg-bízást az Oktatási Minisztériumtól. Várhatóan a lektorá-lásban, illetve a szakanyag további véleményezésében is sze-repet kapnak majd a társaság tagjai.

Bemutatkozik...a 21. SZÍNHÁZ A NEVELÉSÉRT EGYESÜLET

I. Komplex drámaprogram (háromtanáros dráma-délelőttök kézműves foglalkozással) Az 1999/2000-es tanévtől az általános iskolák 5-6. osztályosai számára hirdetjük meg komplex drámaprogramunkat: ugyanannak az osztálynak négy alkalommal tartunk dráma-délelőttöt, ideális esetben egy féléven belül összesen tizenhat tanítási órában. A foglalkozások egymásra épülnek. A tanítási dráma módszereivel, a társművészeteket is mozgósítva igyekszünk körüljárni két nagy "kultúrszigetet" (az ókori Egyiptomot és Görögországot), és egy örök emberi toposzt (Az öreg halász és a kis hal legendáját).

 

Tematika:

Első délelőtt:
A fáraó (első rész) Bevezető foglalkozásunkon dramatikus játéksor és kézműves foglalkozás (egyiptomi testfestés, térkép- és ékszerkészítés, piramisfaragás) közben igyekszünk megismerni az osztályt, s ráhangolódni játékunk témájára.

Második délelőtt
A fáraó (második rész) Drámadélelőtt az ókori Egyiptomról, Boleslav Prus regénye nyomán.

Harmadik délelőtt
Daidalosz és Ikarosz Drámajáték egy görög mítoszból; kézműves foglalkozás: maszkkészítés.

Negyedik délelőtt
Mese az öreg halászról és a kis halról Záró foglalkozásunkon Puskin verses meséjét dolgozzuk fel. A foglalkozások az iskolák számára egyenként is megrendelhetők! 1 % A Magyar Drámapedagógiai Társa-ság 121.406 Ft-os támogatást kapott a személyi jövedelemadó felajánlható 1%-ából. Ezúton köszönjük a támogatást mindazoknak, akik minket választottak.

 

II. "Tűnj el, világ!" - drámajáték a drogról a 13-16 éves korosztály számára

Egy dán novellából bontunk ki háromtanáros tanítási drámát. Az óra célja: megmutatni, megértetni, hogy a "szerekkel" szükségszerűen zsákutcába jutunk. Kinyílik és bezárul a világ... Tanuljunk együtt segíteni, tanuljunk együtt megelőzni a bajt!

 

III. Drámapedagógiai műhely

A Bajza Utcai Általános Iskolában (foglalkozások a hatodik évfolyam számára)

    A programok megvalósításának ideje: 2000 januárjától folyamatosan, heti rendszerességgel.
  • komplex drámafoglalkozások pénteki napokon 9-13-ig
  • drámapedagógiai műhely: szerdánként 9.00-10.45, illetve 12.00-13.35
  • drogprevenciós program: az iskolák igényei szerint

További információ: 21. Színház a Nevelésért Egyesület (1082 Budapest, Baross u. 86. félemelet 3/b.; tel.: 210-4228; fax: 311-8083)

DRÁMA-TÁR(NA)

Sok ötletet TÁR-ol és sarkig TÁR-ja kapuit mindenki előtt az 1999. szeptember 21-én megalakult Hajdú-Bihar megyei DRÁMAPEDAGÓGIAI, BÁBOS és SZÍNJÁTÉKOS műhely, a "DRÁMA-TÁR(NA)". A 11 alapító tag egyesületi formában szeretné elősegíteni Debrecenben és környékén a drámapedagógia fejlődését. Az első foglalkozáson - ahol 40 fő jelent meg - Lipták Ildikó tartott drámafoglalkozást.

Az éves programban bemutató foglalkozás, drámafoglalkozás tervezésének segítése, mesterkurzusról való beszámoló szerepel. A szervezésben segítséget biztosít a Böszörményi Úti Általános Iskola, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet és a GRÁDUS-Center Oktatási Bt. Az egyesület elnöke: Feketéné Lelesz Mária. Szakmai vezetők: Szimáné Vlajk Mária, Baji-Gál Ferencné

 

Volt, van, lesz A LÉTEZÉS IGÉIVEL A PÁPAI DRÁMA-MŰHELYRŐL

    Volt:
  • alakuló ülésünk 1998. szeptemberében 19 fővel;
  • elképzelésünk arról, hogy a Pápán és környékén 40-60-120 órás tanfolyamot végzett, drámával foglalkozó pedagógusoknak "továbbgyakorló" lehetőséget teremtünk;
  • választásunk: az érdeklődőket meg-tartva az ő igényei-ket elégítjük ki, vagy várunk a "végzett" drámajáték vezetőkre - az előbbit tettük;
  • 8 foglalkozásunk az elmúlt tanévben: drámaórák alsósokkal, felsősökkel (bemutató órák elemzéssel); képből indított dráma; konvenciók alkalmazása irodalom órán; saját bőrünkön, felnőttekkel kipróbált dráma; műhelytag által vezetett dráma; Kovács Andrásné Rozika néni "varázslása".
    Van:
  • 3 kitartó műhelyvezető: Horvátné Árvai Mária, Németh Ervin és jómagam;
  • munkaterv az idei tanévre, amelyet az első szeptemberi foglalkozásunkon állítottunk össze;
  • 15 tag, akik tavalyról stabilizálódtak: pápaiak, noszlopiak, vaszari, ugodi; óvónő, tanítónő, tanárnő egyaránt;
  • egy nyitott műhely, amelynek programja a Megyei Pedagógiai INTÉZET Hírek, információk cím kiadványában mindig benne van (kösz, Rozi!), és ahova bárki jöhet.
    Lesz:
  • január 20-án egy foglalkozás: készségfejlesztő játék-füzér (óvónők, alsóban tanítók kérésére);
  • február 24-én egy foglalkozás: epikus mű feldolgozása;
  • március 30-án egy foglalkozás: az előző havi óratervezet kipróbálása, megbeszélése; májusban egy foglalkozás meghívott játékmesterrel: Takács Gáborral, a Káva Műhely vezetőjével. A többit majd meglátjuk. Mi is, Te is, ha akarod. (Tegyi Tibor )

 

ZALAI DRÁMAMŰHELY

A műhelyt a tanfolyamainkon végzett kollegák kezdeményezésére a zalaegerszegi Studium Színház Alkotóközössége hozta létre 1995-ben. Az elmúlt években havonta egy alkalommal szerveztünk műhelyfoglalkozást meghívott szakemberek irányításával.

Műhelyfoglalkozásaink célja:

  • minél szélesebb képet adni a drámapedagógiáról, mint módszerről, annak alkalmazási és integrációs lehetőségeiről;
  • folyamatos információcsere a drámatanítás helyzetéről, aktuális programokról;
  • a tanfolyamainkon végzett hallgatók, illetve az érdeklődő pedagógusok számára konzultációs lehetőség, tapasztalatcsere biztosítása.
A következő hónapok programjából:
  • 2000. január 15.: Műhelyfoglalkozás, melynek témája a szakértői játék gyakorlata (vezeti: Kocsis Eszter)
  • 2000. február 11-12.: Zalaegerszeg, Gönczi Ferenc ÁMK, Drámapedagógusok I. Regionális Találkozója a Játszótér Drámapedagógiai Módszertani Műhely (Győr), a VEGYEDE (Veszprém) és a Pápai Drámaműhely részvételével. Várjuk a Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyei drámapedagógusok és műhelyeik jelentkezését! Információ: Kocsis Eszter, Studium Színház Alkotóközössége (8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21. tel.: 06 (30) 9366-780)

"THÁLIA SZEKERE"

A pályázat díjnyertes alkotásai és alkotói:

  • II. díj (100 ezer Ft) Rikoltások - Tátrai Judit és Pajorné Molnár Magdolna Bab Berci a városban - Szabó Miklós A leány és a halál - Papp Gábor
  • III. díj (60 ezer Ft) A muskátlis kalap - Ungár Mariann Oedipus - Kis Tibor Kis magyar abszurd - Várhidi Attila József és testvérei (szövegkönyv) - Káva Kult. Műhely
  • Különdíj (40 ezer Ft) Örkényuralom - Sárköziné Kollárits Edit Keleti Pályaudvar (TIE-foglalkozás) - Vatai Éva
  • Dicséret és pénzjutalom (25 ezer Ft) Kiáltásunk tavaszán - Török László Bűnvádi eljárás egy Matthias Ludas nevezetű lator ügyében - Szabó Miklós Történetek a híres, nevezetes Mátyás királyról - Ba-logh Csaba Zoltán Bocsáss meg, Madárijesztő! - Széll Zsuzsa Főzzünk kalamászt! - Sóstói Andrásné A tök és a csikó - Kovácsné Spisák Szilvia A hamis tanú - Lázár Péter (Megjegyzés: a zsűri I. díjat nem adott ki.)

RÓMEÓ és JÚLIA

1999. december 16-án tartotta a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ társulata új színházi nevelési programjának bemutatóját. A Shakespeare-mű felhasználásával létrehozott színházi nevelési program új utakat keresett (s az alkotók reményei szerint talált) a TIE-foglalkozások szerkezetében, a színházi és drámapedagógiai elemek együttes alkalmazásában.

A 13-15 év közöttieknek szóló program amellett, hogy a mindenkori résztvevőknek a dramatikus tevékenység nyújtotta átélés-megtapasztalás lehetőségét kínálja fel, segíti a Shakespeare-színház tanulmányozását és a darab feldolgozását.

A Kerekasztal foglalkozásai szakmai vendégek számára nyitottak - az érdeklődők az új TIE-programot a következő időpontokban tekinthetik meg: Budapesten (a Marczibányi téren) január 4-5-én, 7-én, 10-én, 12-én és 14-én, illetve Gödöllőn január 26-27-28-án (minden esetben 9-12 óra között).

 

DRÁMAHÉT PÉCSETT

A DráMások és az ANK Drámaműhely 2000. február 14-19. között Drámahetet rendeznek Pécsett, amelyen kilenc alkalommal tart bemutató foglalkozást a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, majd február 17-18-19-én drámaórákat és színjátszó foglalkozásokat láthatnak az érdeklődők. A meghívott előadók között szerepel Lipták Ildikó, Szauder Erik, Takács Gábor, Csetneki Gábor, Kaposi László. Információk: Horváth Éva 72-213787; e-mail: horvathe@mail.elender.hu

IX. FRANCIA NYELVŰ KÖZÉPISKOLAI SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL

A fesztivált 2000. március 16-19. között rendezik Pécsett 10 magyar és 12 külföldi csoport részvételével. A területi selejtezők helyszínei és időpontjai a következők: Pécs - február 11.; Debrecen - február 25.; Szeged - március 3.; Budapest - március 4.

Információk: Vatai Éva, Pécs 7621 Toldi u. 7. 72-330422, e-mail: vataie@mail.matav.hu

INTENZÍV DRÁMATANFOLYAM

A Marczibányi Téri Művelődési Központ - az előző évek hagyományainak megfelelően - 120 órás drámapedagógiai tanfolyamot indít, amely egy fizikailag és szellemileg egyaránt "kemény" június végi hétre épül, s azt készíti elő egy-egy májusi és június eleji hétvégével. Akinek nincs módja egész évben tanfolyamra járni, ezzel a három rövidebb-hosszabb találkozásból álló kurzussal eljuthat a drámajáték-vezetői vizsgához.
Tanfolyamvezető: Kaposi László; információ: Juszcák Zsuzsa, tel.: 2125789

Lapzárta után érkezett...

KELET-MAGYARORSZÁGI DRÁMA-PEDAGÓGIAI MŰHELYEK KONFERENCIÁJA

A rendezvény helyszíne Jászfényszaru, időpontja 2000. március 3-4. Ekkor és ide várják a Dunától keletre eső országrész pedagógusképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményeinek képviselőit, a pedagógiai intézetek megbízottait, a drámapedagógiai műhelyek vezetőit. Mint a szervezők írják: "szívesen látott vendégek a határainkon túli drámapedagógiai műhelyek képviselői" is. A program domináns része a műhelyek bemutatkozása, továbbá egy együttműködési megállapodás megszövegezése. A megállapodás ügyében a rendezők írásban várják a majdani résztvevők elképzeléseit az együttműködés tartalmára vonatkozóan.
Információk, jelentkezés: Bordásné Kovács Katalin (5126 Jászfényszaru, Szabadság tér 1. tel.: 57/422022, fax: 57/422125)